Bűnök

Bűn és bűnhődés, gondolom mindenki tanult Arany Jánosról. Ez a motívum voltaképp az egész világra igaz. Nevezhetjük ezt életnek, sorsnak, egyensúlynak, avagy Istennek, a lényeg, hogy mindenki maga dönt a saját tettei felett, és a következményeket is nekünk kell vállalnunk. Én ezzel már 15 évesen tisztában voltam, csak nem tudtam mit is jelent pontosan a "helyes út". Egy valamit köszönhetek a nevelőapámnak, hogy ezt megtanította, sajnos tapasztalat útján...
Nem tudom pontosan mikor történt, de számomra AZ a bizonyos éjszaka volt a kezdet.
Egyszerűen csak felkeltem, rossz érzésem volt, ezt nevezhetjük Ösztönnek. A húgaimmal voltam egy szobában - akkor még -, a szomszéd hálóból pedig veszekedést hallottam. Természetesen anya és F vitatkozott, ám nem egy egyszerű és eltűnni látszó problémán. F hűségesen hím neméhez kanos volt, anya meg tekintve, hogy már nem szereti nem kényszerítette magát alá. Ebből akadt nem csak egy, hanem későbbi számos, és a beszélgetésből hallhatóan nem első veszekedésük.
Mindig tudtam mit akarok, mit nem, ahogy azt is, hogyha valamit nem akarok, az még nem azt jelenti, hogy nem is kell, avagy ha igazán nem akarom, azért tenni kell. Én megtettem, és mai napig büszke vagyok erre a döntésemre...
Arra mentem át, hogy F anyát a hajánál fogva húzza lefelé az ágyról, szabad kezét már ökölbe szorítva felemelve. Szerintem ezen nincs mit gondolkozni. Aki hagyja magát és csukott szemmel próbál látni, az csak csukja be, de én akkor és ott a saját kezembe vettem a saját életem, függetlenül a családomtól, a szüleimtől, a barátaimtól és a sorstól. Akkor és ott csak én voltam és az az ütésre kész ököl. Gyorsan történt az egész, ezt nevezhetik adrenalinnak, aminek köszönhetően egyszerűn megragadtam F kezét és vele együtt a mellette álló szekrényhez löktem. Mindannyian meglepődtünk, én konkrétan azon, hogy neki mentem egy felnőttnek. Onnanstól kezdve senki sem nevezhetett gyöngének. A magam ura voltam, és ez tetszett, ez pedig hasznomta vált. F persze nem állt le, azon az éjszakán ugyan megdöbbent, és nem tett semmit, de később sem adta fel. Ahogy mi sem... Anya és én pokollal válaszoltunk a férfi poklára. Ha ő ütött mi is, ha ő ordibált mi is, de a dolgok elfajultak. Nem egyszer volt kint nálunk a rendőrség. Nem egyszer vígasztaltam a testvéreimet az apjuk tetteinek fájdalma miatt, melyet az ő pici szívük csak nagyon nehezen viselhetett el. Nem egyszer kellett hallanom, ahogy anya sírva ringatja magát álomba, ami reméltem békésebb, mint a valóság. Nem egyszer voltam fültanúja, ahogy inkább megadja F-nek, amit akar, csakhogy mi ne szenvedjünk tovább. És nem egyszer fordult elő, hogy nekem kellett elmenekülnöm otthonról, nehogy rajtam vezesse le a feszkót a "jóember". Nevelőapám legfőbb ellenségéjévé váltam, idővel erősebbnek bizonyultam anyámnák nem csak fizikailag, de lelkileg is.
Nem mellesleg hozzá kell fűznöm, hogy anyámnak nevelőanyja volt, aki rendszeresen bántotta és keresztbe tett neki, tehát az ő élete szinte tényleg maga volt a pokol, éppen ezért is vagyok rá ugyanolyan büszke, mint ő rám. Lehet, hogy nőből vagyunk; lehet, hogy gyengébbeknek tűnünk, de mi is emberek vagyunk, és nekünk is van öklünk. Apám mindig azt mondja: Minden erős férfi mögött van egy okos nő, és minden erős nő mögött van a nagy semmi, mert nekik nincs szükségük semmire. Ezt üzenem minden nőnek.
Az évek múltával, akit egykoron apám ként szerettem meggyűlőltem. Senkit sem gyűlölök, sosem tettem rajta kívül, ami nálam nagy szó. Azonban a tetteim nem voltak következmény mentesek...
Anyám mindent megtett, hogy elköltözhessünk, hiszen F nem volt hajlandó kiköltözni, ezért A nőnek kellett elmennie 6 gyerekével együtt. A szó szoros értelmében menekültünk, de sajnos nem túl messze. Már aznap megtalált, de a telek albérlet volt, így ha be mert volna jönni engedély nélkül lecsukathatják, én pedig készségesen fogtam a telefont, no meg a serpenyőt. Folyamatosan visszajött, majdnem minden nap, de végül csak megértettük vele, hogy nem akarunk tőle semmit.
A költözéskor vettek fel a törökszentmiklósi gimnáziumba, ami sok lehetőséget nyújtott. Igazából én nem akartam jelentkezni, de anya azt mondta nyolcadikos koromban, vagy elmegyek kollégiumba, vagy elküld apámnoz, hisz F minden tőle telhetőt megtett volna, hogy tönkre tegye az életem..ennél is jobban. A fő ellenfelévé váltam, ami vissza tekintve számomra inkább kitüntetés, mint szenvedés. Az első évben néha néha vissza járt, távozása pedig nekem volt köszönhető. Azok után, hogy kidobtam a házunkból egy 35 éves felnőtt férfit, aki vagy kétszer akkora volt, mint én, már nem féltem semmitől. Sokkal nagyobb lett az önbizalmam és a szám is, ebből adódóan pedig a trágár szókincskészletem is bővelkedett.
Bűn és bűnhődés... Nem véletlenül mondjuk néha, hogy nem bottal ver az Isten. Már 3 éve élünk külön F-től, ami minden szinten jó hatással van a család életére. Anya barátot szerzett magának, F pedig olyan nőt talált, aki megkeseríti az életét. Kiköpött ő csak nőben. Ugyanazt adja vissza, amit ő is adott nekünk. Nem kell gondolatolvasónak lennem, vagy látnoknak, hogy tudjam F azóta is átkozza azt a napot, amikor kezet emelt az anyámra!